Harold Monro : A cica tejet kap

Ha ötkor beviszik a teát, s elfüggönyöződik a szoba
már bent dorombol a zöldszemű, tűzszemű fekete cica.
Először úgy tesz, mint akit nem érdekel, csak a tűz közele,
de késhet a tea, megalhat a tej, ő nem késik sose.
Lassankint tejszínű, nagy puha köd üli meg achát szemeit
és szabadon föl-fölfigyelő tekintete megkeményedik.
Aztán füle, karma remegni kezd, farka mozog és a csodás
karcsú test már egyetlen élő dorombolás.
A gyerekek esznek, a két öreg hölgy selyemben suhog:
de a cica a nagy vágyban egész kicsire zsugorodott.
A tányér holdja az asztali felhőkből végre alálebeg;
s ő csupa sóhaj, izgalom, álom és szeretet.
Odahajlik a fénylő kör fölé, a krém-tenger fölé s iszik,
farkát elereszti, altató gyönyör oldozza térdeit.
Nagy, lankadt mámor fogja el; világa végtelen és fehér;
még egy szent csöpp, - fölnyalja, és érzi, hogy száll le rá az éj:
a karosszékben álmosan felpúposodik és kinyúl
és magába temetve pihen éjfélig öntudatlanul.